Megjelenés a PO-n  |  Szakemberek  |  Eseménynaptár  |  Képzés  |  Könyvek  |  Linkek
Pszichológia Online
 
Főoldal /Könyvismertetések / Oliver Sacks: Fél lábbal a földön
 
 
 
 
mipszi.hu: Új irányok az iskolai tehetséggondozásban
HVG: Bagdy Emőke: Miért veszélyes, ha a gyerek mer nemet mondani?
hetek.hu: Generációkon át hat az iskolai erőszak
hvg.hu: Új vizsgálat: így is csillapítható a fájdalom gyógyszer nélkül
 
Pszichológiai konzultáció Budapesten
Lélekkel az Egészségért Központ
Bee-paletta
Újbudai Nevelési Tanácsadó
Nyomtatható verzió

Oliver Sacks: Fél lábbal a földön

Mi alapozza meg éntudatunkat? Általában nem sokat foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Egészen addig, amíg állandóságát meg nem rendíti valamilyen esemény. Például - hisszük vagy nem - az, hogy az egyik lábunk megsz?nik érezni és mozogni. A test- és énérzés közti alapvet? kapcsolat elvesztésébe, majd újratalálásába avat be a híres neurológus-író könyve, mely nálunk akár az "utazás a lábam körül" címet is viselhetné...



Park Könyvkiadó, Budapest, 2006.
295 old



Napló és esettanulmány egyben, a nézőpontok virtuóz váltogatásával: én, mint beteg - én, mint orvos. Vajon tudja-e az orvos a pontos diagnózist? Nem tudja - hogyan is tudhatná, ha egyszer a diagnosztikus kategória, amelyet keres, még nem létezik?

1974-ben járunk. Az 1933-ban, Angliában született amerikai neurológus, aki addig a migrén tanulmányozásának szentelte ideje nagy részét, életereje teljében, egymaga indul el egy norvégiai hegycsúcs meghódítására. "VIGYÁZAT, BIKA!" - figyelmezteti a tábla, de ő nem veszi komolyan a veszélyt. Amikor azonban szembesül vele, pánikba esik, és menekülőre fogja. A baleset, amelyben egyik lábát töri, ebben a helyzetben a szinte biztos halált jelenti. Fekvő helyzetben vonszolja magát lefelé a hegyen, alig remélve, hogy valaki sötétedés előtt rátalál és megmenti a fagyhaláltól.

Mindeközben mégsem a rettegés lesz rajta úrrá. Ahogy azt sokan, akik a halál közelségében jártak, tanúsítják, egy semmi máshoz nem hasonlítható, paradox nyugalom, emlékek sűrűsödése és a belső idő kitágulása hidalja át a krízis szakaszát. Mintha az egész élet beleférne néhány pillanatba; s még el is lehet időzni a különös részletgazdagsággal, érzékletességgel előbukkanó epizódokon.

Sacks megmenekül - s ezzel kezdetét veszi a következő felvonás, amely jóval sötétebb tónusokkal kerül megfestésre. Az ortopédiai szempontból sikeres műtét után a Szerző - egész környezete számára érthetetlen módon - egyik lábának valótlanná válását éli meg. Ez sokkal nyomasztóbb tapasztalat, mintsem azt bárki képzelhetné.

Ezen a ponton látunk bele testérzés és éntudat - vagy identitás - mélységes összefonódásába. Ami a legkülönösebb: a testérzés mint olyan nem vész el, csak az egyik láb válik "üressé", megfoghatatlanná, halottá, idegenszerűvé. Mégis, ez elegendő a teljes testkép felbomlásához, a valóság- és valódiság-érzet megrendüléséhez - ami végeérhetetlen, önemésztő töprengésben és lidérces álmokban nyilvánul meg. Eközben pedig nem történik semmi - a történéshiány pedig kihívást jelent úgy az átélőnek, mint az írónak és az olvasónak is. Úgy érezzük, sosem lesz vége - de épp ezen keresztül léphetünk át saját hétköznapi időnkből az eredeti élmény valódi, nyomasztó tartamába.

Itt, a "pokol tornácán" talán még a testi állapotnál is gyötrelmesebb a kommunikációs zárlat: a "nemlétező" láb nemlétező kategória az akkori orvosi gyakorlatban, tehát nincs miről beszélni.

A "beteg-én" magára marad, retteg és nem lát kiutat; az "orvos-én" hiába keresi a tünetek okát és megoldását. Ekkor lép előtérbe a "bölcselő-én", és a magányt a költők, írók, filozófusok oldják fel. "A hiány, a homály, a halál" - ismételgeti John Donnétől...

A fordulatot azonban a zene hozza meg. Egy Mendelssohn-darab - korábban fel sem figyelt volna rá - oly mértékben megindítja a Szerzőt, hogy a zenei összhang közvetlenül transzformálódik belső összhanggá, amelyből mintegy csodaszerűen születik újjá mozgás, cselekvés, test-, én- és valóságérzés.

Az első lépések, és a szűk "cellából" egy nagyobb kórterembe való átköltöztetés tágítják ki a teret. A megújulást és a kegyelmi állapotot azonban egy döbbenetes élmény színezi: Sacks csak egy bizonyos határig lát háromdimenziósan, ami e határon túl van, az mintegy "laposnak" tűnik számára. A "laposodás" pedig épp olyan távolságban következik be, amilyen messze korábbi cellájának falai emelkedtek. A látórendszer alkalmazkodik a mindenkori környezethez - vonhatjuk le. De mi történik egzisztenciális értelemben? A térrel, és a cselekvési lehetőségekkel együtt beszűkül-e a beteg ember tudata is? - Nemcsak hogy beszűkül - ébred rá Sacks -, de még nem is lát rá önnön szűkösségére...

Majd újabb helyszín, már a lábadozók számára létesített külön intézmény; fantasztikus, sosem tapasztalt "felebaráti" közösség a többi "utazóval" - merthogy Sacks a betegséget is egyfajta utazásnak tekinti. Üdvösnek tetsző állapot, melyben a jelen megszabadul múlt és jövő terhétől, önmagába merül, nincs több sietség... Létezik egyáltalán ilyen? A maga tisztaságában nem: itt találjuk ugyanis a könyv érzelmi szempontból talán legkeservesebb momentumát. Az író arra lesz figyelmes, hogy őt - a nemrég még erős és sportos embert - elragadja a gyűlölet, amikor felszabadultan rögbiző fiatalok csoportja kerül a szeme elé. Kíméletlenül néz szembe önmagával, tudva, hogy habár sok más beteg is hasonlóképpen érez, ez azért nem törvényszerű, lehet másképp is betegnek lenni...

Ha nem is mintaszerű beteg, annyi bizonyos, hogy kreatív beteg, aki - mint pácienseinél - azt keresi, milyen érték jöhet létre a krízis hátterén.

Sacks így nem is egy kinccsel tér meg "utazásából". Az egyik kincs tudománytörténeti jelentőségű. A szerző betegsége idején is levelezésben áll a híres orosz neurológussal, Alexandr Romanovics Lurijával, aki mindvégig esete megírására bíztatja. Lurija azon kevesek egyike, akik felismerik, hogy Sacks esete messze nem egyedi és elszigetelt - ahogy kezelőorvosai állították -, hanem sokkal általánosabb és törvényszerűbb. Egy végtag sérülése igenis előidézhet teljes érzés- és mozgáskiesést, minek kapcsán a végtag idegenszerűvé válhat.

Érdekes, világít rá Sacks, hogy a tudománytörténetből éppúgy "kiesett" az erre vonatkozó ismeret, mint ahogy e betegek tudatából is a sérült testrész. Hiszen az amerikai polgárháború után is leírták már ezeket a tüneteket; majd elfeledték, és az I. világháború után ismét felfedezték... de a tudás csak elsüllyedt megint. A tudomány főáramába csupán az utóbbi évtizedekben került vissza.

A másik kincs, mellyel a Szerző megtért, az emberi egzisztencia - ezen belül a "beteglét" - mélyebb megértése, ami nyilvánvalóan hozzájárul ahhoz, hogy orvosként különös figyelmet fordít a betegek belső érzéseire. Ezt tanúsítják méltán népszerű esettanulmányai; ezt mutatják az orvos-beteg kapcsolatból gyakran születő barátságai, és az, hogy a világsiker ellenére - Ébredések című könyvéből hollywoodi forgatókönyv született - igen szerény ember hírében áll...

Jakabffy Éva
2007. március 12.

 
Oldal tetejére
 
 
 
Megjelenés a PO-n  |  Szakemberek  |  Eseménynaptár  |  Képzés  |  Könyvek  |  Linkek
 
 
Copyright, Pszichológia Online, 2002.