Megjelenés a PO-n  |  Szakemberek  |  Eseménynaptár  |  Képzés  |  Könyvek  |  Linkek
Pszichológia Online
 
Főoldal /Könyvismertetések / Erich Fromm: A rombolás anatómiája
 
 
 
 
mipszi.hu: Új irányok az iskolai tehetséggondozásban
HVG: Bagdy Emőke: Miért veszélyes, ha a gyerek mer nemet mondani?
hetek.hu: Generációkon át hat az iskolai erőszak
hvg.hu: Új vizsgálat: így is csillapítható a fájdalom gyógyszer nélkül
 
Pszichológiai konzultáció Budapesten
Lélekkel az Egészségért Központ
Bee-paletta
Újbudai Nevelési Tanácsadó
Nyomtatható verzió

Erich Fromm: A rombolás anatómiája

Vajon az ember eredendően destruktív lény, vagy netán környezete teszi azzá? Fromm az "eredendő bűn" kényelmes magyarázata helyett rögösebb utat választ: művében azt tételezi, hogy e tulajdonságok a "modern idők vívmányai".

Bár a magyarul korábban már megjelent Fromm művek olvasói az ismerős szemével lapozhatják át e könyv egyes részeit, a mű egészének nagy ívű eszmefuttatása, s a felvonultatott hatalmas ismeretanyag megéri a befogadással járó fáradtságot.

A szerző - rövid bevezetés, terminológiai pontosítás és a kötelező köszönetnyilvánítások után - saját (s ezzel a mű) útját a behaviorizmus és az isztinktivizmus között jelöli ki, e "harmadik út" határoló oszlopaiként Skinnert és Lorenzet megnevezve. Saját tárgyalási keretét - a Freud által előnyben részesített fiziológiai megközelítésen túlmutató - szociobiológiai irányultságú "módosított értelmű" pszichoanalízis jelenti.
Ösztön (insztinkt)

Eredetileg nem tanult, veleszületett hajlam vagy impulzus, mely rögzített, változatlan és az adott faj minden egyedére jellemző. (Forrás: Atkinson és mtsai: Pszichológia. Osiris-Századvég, Budapest 1995.)
Manapság a kutatók nem tesznek éles különbséget az ösztönös és tanult között, mert úgy vélik, hogy a tanulási lehetőségeket is örökölt (ha tetszik, ösztönös) hajlam határozza meg.


A pszichológiával ismerkedőknek vagy e tudományt épp’ csak művelni kezdőknek a könyv egy része amolyan zanzásított jegyzetként is érdekes lehet. A szerző röviden összefoglalja az ösztönelmélet történetét - így szó esik James-től kezdve McDougall "hidraulika-elven" leírt ösztön-képén át a "neoinsztinktivista" Freud és Lorenz munkásságáig számos elképzelésről. Egymás mellé állítja - így megmutatva a hasonlóságokat és különbségeket - Freud és Lorenz agresszió-elméletét. Freud nagy érdemeként említi, hogy felfedezte a viselkedéseket meghatározó karaktervonásokat, s egyúttal módszereket fejlesztett ki tanulmányozásukra: az álomfejtést, a szabad asszociációt és az elszólások elemzését. Fromm ebben látja a behaviorizmus és a pszichoanalitikus jellemtan különbségét - hiszen míg az állati viselkedést szerinte teljeskörűen leíró kondicionálás egyértelműen az önérdeken alapul, addig az ember, bár szintén önérdekétől hajtva cselekszik - olykor szenvedélyeit követi "legyen az a leghitványabb vagy a legnemesebb".
Behaviorizmus

A pszichológia John B. Watson nevével összefonódott iskolája, irányzata. A pszichológiát mint a viselkedés tanulmányozását határozza meg, és a pszichológiai adatokat a megfigyelhető tevékenységekre korlátozza. Klasszikus formájában jóval dogmatikusabb volt, mint a kortárs pszichológia behaviorista szempontú megközelítései.
Forrás: Atkinson és mtsai: Pszichológia.Osiris-Századvég, Budapest, 1995.


Tanulságos lehet - és nemcsak a laikus számára - a hatalom és az engedelmesség témakörét vizsgáló szociálpszichológiai kísérletek kritikai bemutatása (Milgram konformitás-kutatássorozata, valamint Zimbardo szimulált börtönhelyzetben kibontakozó behódolást vizsgáló kutatása). Bár az eredeti ismertetések az eredmények negatívumait emelik ki, Fromm figyelmeztet nemcsak ezen eredmények más aspektusból való értelmezésének lehetőségére, de rámutat a kísérleti körülményekből adódó műhibák - s az ebből következő interpretáció(k) - egyoldalúságára.

Hosszan - s igen kritikusan - foglalkozik a szerző a skinneri neobehaviorista felfogásban rejlő gondolati zártsággal, s végkövetkeztetésként egyértelműen leteszi voksát: "(...) hiába volt tehát a kutatók zsenialitása, (...) a sovány eredmények csupán azt a tézist igazolták, hogy a behaviorista pszichológia az agresszió szisztematikus elméletéhez nem képes hozzájárulni." Ne feledjük, hogy Fromm mindezt 1973-ban publikált művében írta le, abban az amerikai társadalmi/tudományos közegben, amely a Dollard-Miller-féle frusztráció-agresszió hipotézisen és Skinner elgondolásain edződött!

De vajon "mit ajánl" ezek helyett Fromm? Bár egy pillanatig sem tagadja, hogy a pszichoanalízis formális értelemben insztinktivistának nevezhető, ő - a freudi felfedezéseket nem megtagadva - egy komplexebb pszichoanalitikus megközelítést hoz. Ezzel többek között Meyert, Sullivant, Bálintot és másokat követ, akik "a libidóelmélet és központi fogalmai (...) béklyóitól mentesen, teljes leírását adják annak, hogy mi játszódik le két ember között egy interakció során, valamint hogy mi megy végbe mindegyikükben, miközben betöltik társadalmi szerepüket".

A mű további részében a rombolás lélektanának példájanként részletesen kifejtésre kerül a nekrofilía jelensége, mint karakterológiai jellemző. A szerző defíniciója szerint: "a nekrofília az a jelenség, amikor az egyén szenvedélyesen vonzódik holt, pusztuló, rothadó dolgokhoz és betegségekhez."
A téma tárgyalását álmok sorjázásával kezdi a szerző - melyek között éppúgy megtalálhatóak ismeretlenek álmai, mint ismert közéleti személyiséghez (Albert Speer) kötődő anyagok. A rövid álomértelmezések bepillantást nyújtanak a pusztulás és pusztítás álom-szimbolikájába is. Az ismertetés a "nem szándékos" nekrofil cselekvésekkel folytatódik - példának Sir Winston Churchill életéből hozva anekdotikus (ám hitelesnek elfogadható) viselkedésepizódot. A nekrofil karakter további ismérveként említett ’erő és erőszak, mint egyedüli konfliktus-megoldó lehetőség’ leírásával válik hirtelen igen életszagúvá és kevésbé eltávolíthatóvá ez a jelenség.
Fromm szerint a nekrofil emberre jellemző, hogy pl. anyaként "mindig csak gyermeke betegségeivel, kudarcaival törődik (...) nem tulajdonít jelentőséget a kedvező változásoknak. (...) Lassanként kiöli belőle az életörömöt (...) míg végül megfertőzi saját nekrofil szemléletmódjával". Hasonlóan értelmezi az idősebb korosztályhoz tartozók beszélgetéseit, melyek gyakran a betegségekről, a halálról szólnak; vagy akár azt a szokást, amikor elsőként a halálhírek rovatnál kezdi valaki az újságolvasást. Ezen a ponton - érzésünk szerint - Fromm kissé átcsúszik bulvár-stílusba: pl. egy - német munkások körében végzett - korai közvéleménykutatási eredmény-részletet citálva tesz ex-cathedra kijelentéseket, ezzel hasonló hibákat elkövetve, mint amelyeket korábban ő maga kért számon az említett konformitás-kutatásokat elemezve.
A továbbiakban azonban ismét olyan témát vesz górcső alá, mely napjainkban kerül egyre inkább a fókuszba: a tárgyimádatot. Ez ügyben idézi Marinetti (az olasz futurizmus atyja) 1909-ben kiadott első Futurista kiadványát - mely szerinte igen erőteljes megnyilvánulása a nekrofil karakternek (pl. a veszély szeretete, a sebesség mámora, a hatalom és a háború dicsőítése, vagy a küzdelem szépsége - megannyi hangsúlyos elem a Kiáltványból).

A korábbiak egyfajta szintéziseként tárgyalja Fromm a 13. fejezetben Adolf Hitler életét, mint a nekrofília klinikai esetét. A könyv ezen része történelmi kiegészítő olvasmánynak sem utolsó, ugyanakkor a széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően a szakértő olvasó számára is tanulságos elemzéssel szolgál.

Végül - de a mű szakkönyv-mivolta miatt nem utolsósorban - nem mehetünk el szó nélkül a bőséges irodalomjegyzék minősíthetetlen megoldású applikálása mellett. Ezt ugyanis sikerült mindenféle fordítás és szerkesztés nélkül egy az egyben átvenni az idegennyelű kiadásból. A mű egészének tartalmán persze ez érdemben nem változtat - Fromm (a magyar olvasóközönség számára) eddig megismert műveihez hűen e könyvében is mélyen elgondolkodtató - s napjainkban sajnos túlságosan is aktuális - témát boncolgat.

Lévai Róbert
2001. december

 
Oldal tetejére
 
 
 
Megjelenés a PO-n  |  Szakemberek  |  Eseménynaptár  |  Képzés  |  Könyvek  |  Linkek
 
 
Copyright, Pszichológia Online, 2002.