Megjelenés a PO-n  |  Szakemberek  |  Eseménynaptár  |  Képzés  |  Könyvek  |  Linkek
Pszichológia Online
 
Főoldal /Könyvismertetések / Dan Sperber: A kultúra magyarázata
 
 
 
 
mipszi.hu: Új irányok az iskolai tehetséggondozásban
HVG: Bagdy Emőke: Miért veszélyes, ha a gyerek mer nemet mondani?
hetek.hu: Generációkon át hat az iskolai erőszak
hvg.hu: Új vizsgálat: így is csillapítható a fájdalom gyógyszer nélkül
 
Pszichológiai konzultáció Budapesten
Lélekkel az Egészségért Központ
Bee-paletta
Újbudai Nevelési Tanácsadó
Nyomtatható verzió

Dan Sperber: A kultúra magyarázata

Könyvében Sperber nagy célokat tűz ki maga elé: nem kevesebbre vállalkozik, mint arra, hogy a kultúra materialista, naturalista magyarázatát adja. Nemcsak az ő hibája, hogy vállalkozása nem sikerül: fából még sosem sikerült igazi vaskarikát csinálni...

A szerző francia kulturális antropológus, aki ebben a könyvében a reprezentációk epidemiológiáját fejti ki, eközben valójában kognitív antropológiát művel, vagyis a gondolkodáspszichológia eredményeit felhasználva törekszik antropológiai magyarázatot adni a kulturális jelenségekre. Ha ez saját véleményem szerint sikertelen is marad, Sperber műve logikusan felépített és igen élvezetes - tele eredeti és továbbgondolásra inspiráló gondolattal.

A könyv egyfajta reprezentációs elemzéssel indít. Minden reprezentáció valamit reprezentál valaki számára - nagyon fontos, hogy kinek a számára: ezért nincs kultúra- és kontextus-független értelmezés. Sperber általában kétfajta reprezentációról beszél:

  1. A mentális reprezentációk az egyének fejében léteznek, míg a mentális reprezentációk nyilvános reprezentációkká alakulnak át, ha közlik őket másokkal.
  2. A nyilvános reprezentációk bizonyos értelemben alapvetőbbek, mint a mentálisak, hiszen a gyerek egy nyilvános reprezentációkkal teli világba születik bele és ezekből a nyilvános reprezentációkból alakítja ki saját mentális (belső) reprezentációit.
A kultúra a széles körben elterjedt, hosszú ideig tartó reprezentációk összessége. Hagyományoknak nevezzük azokat, melyek lassabban terjednek, s divatoknak, amelyek gyorsabban.

Korántsem mindegy azonban, hogy az ember milyen reprezentációk kialakítására képes egyáltalán. Locke angolszász "üres tábla" (tabula rasa) elméletével szemben Sperber a kontinens hagyományait érvényesíti és kifejti, hogy az alapvető fogalmak kulturálisan gazdagított veleszületett hajlandóságon alapuló kognitív elvárások, vagyis szó sincs arról, hogy bármit el tudnánk sajátítani: a legtöbb dolog előre kódolva van a fejünkben. Az alapszínek esetében például azt jelenti ez, a kategória-határokat "készen" kapjuk, s a tanulás pusztán annyit tesz ehhez, hogy hozzájuk rendeljük a megfelelő címkét, azaz a szín nevét. Sperber másik példája a fejünkben levő speciális nyelvelsajátító eszköz, amely lehetővé teszi, hogy a kisgyerekkorban hallott bármely emberi nyelvet elsajátítsa pusztán azáltal, hogy az adott kultúrában él és rengeteg mondatot hall az adott nyelven.

A könyv következő részében Sperber a gondolkodás modularitásáról értekezik. A kognitív modulok genetikailag meghatározott információ-feldolgozó eszközök az elmében/agyban, melyek többé-kevésbé egy körülírt megismerési területhez tartozó saját bemenetekkel dolgoznak. E bemeneteket az idegrendszer más részei küldik a számukra. A nyelvelsajátítás is moduláris: egyszerűen hajlunk arra, hogy ha látunk egy tárgyat és rendszeresen hallunk hozzá egy bizonyos hangsort, akkor azt a tárgy neveként írjuk be emlékezetünkbe.
A modulok hierarchiába rendeződnek: az érzékszervekből származó információkat az elsődleges fogalmi modulok dolgozzák fel, ezek (vég)termékeit pedig a metareprezentációs modulok. A fogalmi szint már eleve egy magasabb, integrált szintet jelent, hiszen a különböző érzékszervekből nyert információkból (pl. egy kutya látványa, hangja, szaga stb. együttesen adja Buksi fogalmát). A metareprezentációs szint viszont még magasabb és még több dolgot integrál, például Buksi, Cézár stb. együttesen adják a kutya kategóriáját. Még ennél többre is képes azonban ez a szint: itt történik a kritika, az önreflexió és jó néhány kizárólag emberi mentális folyamat.
Kulturális érdeklődése folytán Sperber a reprezentációk egy speciális esetére, a hiedelmekre fókuszál: nem túl szerencsés megfogalmazása megkülönböztet intuitív és reflektív hiedelmeket. Az intuitív hiedelmeket az elsődleges fogalmi modulok kezelik, ezek révén vagyunk képesek felfogni az érzékszerveinkből jövő ingereket és ezekből létrehozni fejünkben az alapfogalmakat. A reflektív hiedelmek a metareprezentációs modulok kezelésére vannak bízva, s mivel intuitív hiedelmeink közé ágyazódnak, metareprezentációs képességünkkel sajátos módon képesek vagyunk olyan információt is feldolgozni, amit nem értünk teljesen. Ez történik olyankor például, amikor olyat hallunk, amit nem értünk, de ésszerűnek tűnik és megbízható forrásból halljuk. Sperber számos jelenséget magyaráz ehhez hasonló reflektív hiedelmekkel, többek között a vallási hiedelmek tartós fennmaradását is.

Egy hiedelem tartós fennmaradása nem jelenti azt, hogy változatlan formában őrződik meg. Arról van szó inkább, hogy minden egyes alkalommal, amikor az ember nyilvánossá teszi saját mentális reprezentációit (elmondja gondolatait), tulajdonképpen egy másolatot készít reprezentációiról, és mint tudjuk, minden másolat tökéletlen. Valahányszor elmesélem fejből a Piroska és a farkast, mindig változtatok rajta egy kicsit, ami azonban nem érinti a lényeget. Ezek a változatok egymás mellett éldegélnek, hat rájuk a szelekciós mechanizmus, és ami fennmarad, az inkább életlen halmaznak tekinthető, amelyre jellemzőbb a családi hasonlóság, mint az éles kategória-határok. Sperber végkövetkezetése a kultúráról mindezek alapján: a kultúra egy emberi populációban a megismerés és a kommunikáció üledéke.

Szóljunk végül néhány kritikus szót Sperber ontológiájáról. Nagyra törő célját, a társadalomtudományok (főleg az antropológia) materialista magyarázatát nem tudja megvalósítani, minthogy az nem is lehetséges. Miközben tisztában van azzal, hogy a kulturális tényeket nem lehet pszichológiai vagy főleg biológiai tényekre redukálni és maga is óva int az efféle redukcionizmustól, mégis materialista magyarázattal kíván szolgálni. Ráadásul gondolatmenetét nem viszi végig - anélkül kezd el másról beszélni, hogy megválaszolná a saját maga által felvetett kérdést és megalapozná a kultúra ontológiáját.
E kérdésekben talán könnyebb egyetérteni Ken Wilberrel, akinek egy nemsokára magyarul is megjelenő művében kifejtett gondolatai szerintem elfogadhatóbbak: ő az atomoktól a molekulákon és a szervezeteken a kultúráig vezető lánc kapcsán leszögezi, hogy noha minden egyes szint magába olvasztja az alsóbb szintet, a magasabb szintet viszont soha nem lehet az alsóbbra redukálni (mert meghaladja azt), továbbá az alacsonyabb szint nem határozza meg a felsőbb szintet, hanem része annak. A Sperber-könyv témájára illesztve e gondolatmenetet, az anyagi, biológiai, pszichológiai és kulturális szintek egymásra épüléséről beszélhetünk, melyek mindegyike magában foglalja az alatta lévőket és valami újat hoz. Mégsem lehet egyiküket sem akár a közvetlenül alatta elhelyezkedő szintre sem redukálni, hát még az anyagra!

Nem könnyű eset tehát a könyv, ha nem is extrém nehéz olvasmány, mégis azoknak ajánlom elsősorban, akik a mélyebb megértés érdekében hajlandóak dolgozni egy kicsit. Megéri: a befektetett gondolkodás garantáltan megtérül, hiszen a szerzővel való együttgondolkodás legalább még egyszer ennyi saját gondolatot forrása lehet.

Turóczi Attila
2002. január

 
Oldal tetejére
 
 
 
Megjelenés a PO-n  |  Szakemberek  |  Eseménynaptár  |  Képzés  |  Könyvek  |  Linkek
 
 
Copyright, Pszichológia Online, 2002.