Megjelenés a PO-n  |  Szakemberek  |  Eseménynaptár  |  Képzés  |  Könyvek  |  Linkek
Pszichológia Online
 
Főoldal /Könyvismertetések / Bódizs Róbert: Alvás, álom, bioritmusok
 
 
 
 
mipszi.hu: Új irányok az iskolai tehetséggondozásban
HVG: Bagdy Emőke: Miért veszélyes, ha a gyerek mer nemet mondani?
hetek.hu: Generációkon át hat az iskolai erőszak
hvg.hu: Új vizsgálat: így is csillapítható a fájdalom gyógyszer nélkül
 
Pszichológiai konzultáció Budapesten
Lélekkel az Egészségért Központ
Bee-paletta
Újbudai Nevelési Tanácsadó
Nyomtatható verzió

Bódizs Róbert: Alvás, álom, bioritmusok

Milyenek a vak emberek álmai, látnak-e benne álomképeket? Lehetséges úgy álmodni, hogy közben tudatában vagyunk, hogy álmodunk? Miért van szükségünk alvásra egyáltalán?

Életünk majdnem egyharmadát alvással töltjük, ami azt jelenti, hogy egy 70 éves ember életének 23 évét ágyban párnák közt töltötte. Ez nem kis mennyiségű idő, és ennek megfelelően nagyobb figyelemre tarthat számot a jövőben.

Ha valaki nem lát, akkor vajon hogyan álmodik? Érdekes, hogy a vak emberek álmai is tartalmaznak képi elemeket, de csak abban az esetben, ha a látás elvesztése 7 éves kor után történt. A vakok álmai változó mértékben vizuálisak, dominálnak bennük a tapasztalataiknak megfelelő érzékszervi benyomások.

Az érzékszervi megoszlás az álmokban egyébként egy erős képi dominanciát mutat – álmainkat nagyrészt képek alkotják, ezt követik a hangok (65%), majd ezután jön az összes többi: egyensúlyérzékelés (8%), hőérzékelés (4%), ízlelés, szaglás, tapintás szintén megjelenik az álmokban. Van azonban egy inger, amely szinte soha nem épül be az álomba, ez pedig a fájdalom. Ennek evolúciós jelentősége lehet: az álmunkban hozzánk érkeztő ingereket beépítjük álmunkba, és így nem ébredünk fel rájuk. Ha azonban nem ébrednénk fel a fájdalmas, veszélyt jelző ingerekre, hanem békésen álmodnánk tovább, nem biztos, hogy egészségesen megérnénk a szaporodóképes kort.

Álmunkban nem csak érzünk, hanem cselekszünk is, például beszélünk, méghozzá meglepően helyesen, ahhoz képest, hogy ennek nem vagyunk tudatában. Ez a beszéd (mármint amit álmodunk, hogy mondunk) ugyanis mind nyelvtanilag, mind jelentését, mind pragmatikai használatát tekintve helyes. Kétnyelvűek álmaikban mind a két nyelvet használhatják; ám a közvetlenül az alvás előtt használt nyelv gyakoribban jelenik meg az álmaikban.

Ellenben ha álmunkban tudatosan és hangosan beszélni tudnánk, valószínűleg mi lennénk a legunalmasabb beszélgetőpartnerek. Az álmok ismétlődő jellegének köszönhetően gyakorlatilag egész éjszaka egy témáról álmodunk. Ezért aztán mélyen hívő álomfejtőknek felesleges azon sajnálkozniuk, hogy tulajdonképpen csak a felébredés előtti utolsó REM szakaszbeli álomra emlékszünk, hisz a többi úgyis ahhoz hasonló témát követ.

Ha betegek álmait figyeljük meg, akkor esetenként ez fényt deríthet a betegséglényegére is. A szkizofrének álmai például csalódást keltőek lehetnek: ugyanis sokkal kevesebb bennük a bizarr elem, mint az egészséges emberekében. Ez annak köszönhető egyes szerzők szerint, hogy bizonyos szempontból a szkizofrének jobb logisztikusok lennének: jobban el tudják osztani a bizarrságot az ébrenlét és az álmodás között. Míg az egészséges ember a bizarr gondolatait éjszakára tartogatja, addig a szkizofrén nappal ugyanannyi bizarr gondolatot termel, mint éjszaka, álmodás közben. Tehát: a szkizofrének gondolatai összességében nem bizarrabbak, csak egyenletesebben vannak elosztva.

Vajon hogyan alakulnak álmaink életünk során? A gyermekek és csecsemők álmai sok érdekes tényre világíthatnak rá, nem csak a lelki életüket tekintve, hanem egészségüket is.

A hirtelen csecsemőhalálnak egy érdekes azonban némileg spekulatív magyarázata kínálkozik az álmok segítségével. A feltételezés szerint a csecsemő egyszerűen elfelejti, hogy már nem az anyaméhben van, és elfelejt lélegezni, és mivel nem elég fejlett ahhoz, hogy a veszélyhelyzetre reagálni tudjon, ez az átmeneti légzési zavar - ami apnoé formájában egyébként felnőtteknél is megfigyelhető (bár a felnőttek nem feltétlenül felejtik éppen el, hogy már nem az anyaméhben vannak) - az oxigénhiány miatt halálos kimenetelű lehet. Ezen elmélet szerint a csecsemő nem ébred fel magától ilyen esetben, mint a felnőttek, ez az oka a hirtelen és megmagyarázhatatlan halálnak.

A gyerekek tipikus álmai korral változnak. 3-5 éves kor között sokkal inkább bizonyos érzetekről álmodnak, így például arról, hogy éhesek. Jellemzően állati szereplőkkel álmodnak, s még csak nem is a leggyakoribb állatokkal: az őzike és a varjú meghatározóbb lehet álmaikban, mint a macska vagy kutya. Egyes elméletek szerint a gyerekek ilyenkor az állatokkal azonosítják magukat. 5-7 éves kor között megjelenik a gyerekek álmaiban a történet: nem állóképek szerepelnek álmaikban, hanem események sorozata zajlik le, s ez a korral egyre erősödik. A valódi történetszerű álmok, ahogyan mi is látjuk őket csak 7-9 éves kor között jelennek meg. Ekkor bukkannak fel a gyerekek saját álmaikban: addig az álmok nélkülözik az aktív énábrázolást. 9-13 év között jelennek meg az alkotó képzetek és az álmokat egyre gyakrabban kísérik érzelmek. Különbség jelenik meg a fiúk és lányok álmai között is, ami egyelőre csak annyiban áll, hogy mindkét nem sokkal inkább azonos neműekkel álmodik. 13-15 éves kor között már absztrakt jelenetek jelennek meg és egy idealizált valóság, vagyis ilyen korban már nagyon hasonlítanak az álmok a felnőttek álmaira.

Miért olyan szükséges ez az elpazaroltnak tűnő 23 év az életünkben mégis? Ezt akkor tudhatjuk meg, ha megvonjuk valakitől az alvás lehetőségét, és megnézzük, hogyan romlik az illető teljesítménye, vagy megnézzük, mi történik, ha valaki betegsége folytán képtelen az alvásra.

Úgy tűnik a „Száz év magányban” leírt átok valóra vált és a prózaibb fatális familiáris inszomnia nevet vette magára; a nemrég felfedezett idegrendszeri betegségnek tekintett kórban szenvedők első tünete az álmatlanság, azonban mivel ennek eredete az agysejtek pusztulása, a betegség halálos kimenetelű lehet (és általában az is).

Ami pedig a memóriát illeti: annak, aki nem aludt, még nem feltétlenül kell a tárgyakra a nevüket ráírnia, azonban jelentős deficit jelentkezhet a REM fázisok kiesésének köszönhetően az emlékekmegszilárdulásában. A REM fázis kiesésének másik következményeként pedig az elfelejtett dolgokra igen rosszkedvűen írnánk rá a nevünket alvásdepriváció után, hisz a REM alvás a hangulat javítását is szolgálja.

Amennyiben azonban az emlékezetünkkel semmi gond nem adódik, és esetleg vizsgázni készülünk, jobb, ha ezt a reggeli órákban tesszük, akkor is, ha nehezen kelünk fel, mert ilyenkor jobb a felidézés a hosszú távú memóriából. Kivételt képeznek ez alól a vizsga előtti pár percben gyorstalpaló módszerrel felkészülők, akik jobban járnak, ha este mennek vizsgázni, mert a rövid távú memória ilyenkor működik hatékonyabban.

Bódizs Róbert könyve igen jó összefoglaló erről a 23 évről: a bemutatott eredmények egyrészt igen széleskörűek, másrészt a legmodernebbek az eddig e témában megjelent könyvek között. Külön említésre méltó az író jártassága a biológiában és szaktudása a pszichofarmakológia terén, amit a fenti példákban nem említettünk. Részben azonban ennek következményeként a könyvet csak a vállalkozó kedvű laikusoknak ajánljuk, hisz a magas szakmai színvonal a szaknyelv intenzív használatával párosul, ami a nem szakember számára rendkívülien megnehezíti a megértést.

Pszichológusoknak különösen hasznos a könyv, hiszen részletesen foglalkozik az alvási zavarokkal, igen tág nézőpontból vizsgálva ezeket, tehát nem csak biológiai nézetekkel találkozunk a fejezetben, hanem az alvás pszichológiájának és annak zavarainak leírása is megjelenik, s teljesebb képet kapunk az esetleges kezeléséről.

Ivády Rozália Eszter
2001. március

 
Oldal tetejére
 
 
 
Megjelenés a PO-n  |  Szakemberek  |  Eseménynaptár  |  Képzés  |  Könyvek  |  Linkek
 
 
Copyright, Pszichológia Online, 2002.